Jóga – szerelem második látásra

A jógával először több mint 10 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor egy fél éves kezdő tanfolyamra jelentkeztem még az egyetemi éveim alatt. Minden órán ott voltam, és lelkesen vetettem bele magam a gyakorlásba: ismerkedtünk az ászanákkal, légzőgyakorlatokat végeztünk, beszélgettünk, relaxálunk és próbálkoztunk a meditációval is. Mindennek ellenére a 6 hónap elteltével valahogy mégsem éreztem magamban motivációt arra, hogy folytassam a jógázást, szóval nem mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra. Sőt, akkoriban el sem nagyon tudtam volna képzelni, hogy én még valaha jógázni fogok.

Az elmúlt években folyamatosan kerestem a nekem leginkább megfelelő mozgásformát és hosszabb-rövidebb kihagyásokkal kitartóan végigpróbáltam mindent, amire csak lehetőségem nyílt: úszás, squash, kangoo, kick-box, aerobic, step-aerobic, görkorcsolya, gerinctorna, callanetics, de egyikben sem találtam meg igazán önmagam.

Végül, hosszú évekkel később mégis úgy alakult, hogy a jóga ismét visszatért az életembe – ezúttal már véglegesen. Tíz hónappal ezelőtt a vegán életmódra váltás valahogy hozta magával a jógát, szinte egyszerre lépett be ez a két csoda az életembe, és mára mindkettő a részemmé vált. Ahogyan a vegánság sem csak a táplálkozásról szól, a jóga sem csupán ászanák sorozata – annál sokkal, de sokkal több. Talán pont ez plusz dolog az, ami az összes többi mozgásformából hiányzott.

A jóga számomra nem pusztán testgyakorlás, a jóga életmód, ami nemcsak a testet, hanem a lelket is táplálja. Ellazít, felemel, feltölt, kikapcsol és megnyugtat, erősít fizikailag és mentálisan is. A jóga meggyógyította a rendszeresen visszatérő derékfájásomat, elmúlik tőle a migrénes fejfájásom, csökkenti a mindennapi stressz és a munka okozta testi-lelki feszültséget – egyszóval csodálatos dolog! Mióta rendszeresen jógázom, elmúlt a folytonos fáradtság és erőtlenség érzésem, erősebbnek és energikusabbnak érzem magam, egyben sokkal nyugodtabb is lettem, és sokkal jobban tudom kezelni a nagy stresszel járó helyzeteket. A jóga segít abban, hogy jobban megismerjem önmagam és folyamatosan inspirál egy magasabb szintű tudatosság felé törekvésre.

Ma már el sem tudom elképzelni a napomat jóga nélkül, a kezdeti vegyes érzelmek ellenére teljesen beleszerettem ebbe a testet-lelket gyógyító csodába! Úgy tűnik, meg kellett érnem rá, hogy ne csak egyszerű testgyakorlásként, hanem egyfajta életfilozófiaként, véget nem érő, inspiráló fizikai és mentális utazásként tekintsek a jógára.

Ha nincs időm hosszabb gyakorlásra, elvégzek néhány légzőgyakorlatot, vagy a munkahelyemen néhány gerinccsavarást, váll- és karkörzést, (akár a székemen ülve) és máris felfrissülve érzem magam. Vannak olyan napok is, amikor egyáltalán nincs lehetőségem fizikai gyakorlásra, ilyenkor egyszerűen csak megpróbálok ellazulni, amennyire csak lehet és meditálok, relaxálok.

A jógával teljesebbnek érzem az életemet, próbáljátok ki ti is, ha kedvet kaptatok hozzá, akár otthon, akár tanfolyamon vagy stúdióban.

Kellemes jógázást!

montage

Képek: csoportos óra, meditáció, jógaszőnyeglótuszászanák,

Reklámok

Szólj hozzá!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s